Zongorillás Zizi éhes
Zongorillás Ziziről két dolgot lehet bizton állítani. Az egyik, hogy nagyon szereti a hideget. Annyira, hogy Lappföldön él, a messzi északon, és még az sem zavarja, hogy néha annyi hó esik, hogy még piros sapkájának a kis bojtja sem látszik ki, nemhogy ő maga! Merthogy Zongorillás Zizi épphogy egy méteres, igazándiból ő azt mondja, hogy pont egy méter, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak akkor lesz olyan magas, ha lábujjhegyre nyújtózkodik! De mi csak helyeslően bólogassunk, ha azt mondja, hogy méteres! A másik fontos dolog, amit Zongorillás Ziziről tudni kell, hogy amit a fejébe vesz, annak úgy kell történnie. Nincsen számára akadály, de azonnal ki akar próbálni bármit, ami megtetszik neki, és ha nem megy, nagyon szomorú és csalódott tud lenni. Ha ilyenkor találkoznátok Zongorillás Zizivel, vigasztaljátok meg, mondjátok neki: ne csüggedj, Zongorillás Zizi, menni fog ez, majd belejössz! És veregessük meg a vállát, de persze ne úgy, hogy azt érezze, hogy ő milyen picike, mi pedig mennyivel magasabbak vagyunk nála, hanem csak úgy, barátilag!
Ez a nap is tehát ugyanúgy indult Zongorillás Zizi életében, mint minden másik: felkelt, nyújtózkodott, tápászkodott, tekergőzött, majd lehemperedett a lépcsőkön, be a zuhanyrózsa alá, illatos fürdőt venni, törülközőbe csavarta magát, megreggelizett, eltette uzsonnáját, amit Ingiribingiri Ingi csomagolt be neki, visszamászott kicsinyke kis padlásszobájába, és elindult iskolába. Igen ám, de ez nem volt ilyen egyszerű dolog. Ez az elindulás. De nem ám! Zongorillás Zizi Lappföldön élt (ugye emlékeztek, gyerekek, mikor azt meséltem, mennyire szereti a hideget?), ahol bizony méteres hóbuckák is lehetnek, de nem egyedül, hanem egy családnál, akik mindenképpen szerettek volna egy kislányt, de kaptak egy Zongorillás Zizit. Zongorillás Zizi tehát Ingiribingiri Ingivel és Kormos Kalléval éldegélt egy kis faházikóban, és ott kapott egy picinyke kis padlásszobát.
Mikor leesett az első hó, szegény Zongorillás Zizinek nemcsak arra kellett vigyáznia, hogy el ne csússzon, meg ne botoljon, el ne essen, hanem még azon is erőlködnie kellett, hogy észrevegye őt a buszsofőr bácsi! Merthogy, Lappföldön, méteres hóbuckák is lehetnek, ami mögül nemhogy Zongorillás Zizi nem látszik ki, de még piros sapkájának a kis bojtja sem! Már első nap mérgelődött emiatt Zongorillás Zizi és ezt gondolta magában: "Hm. Ki kéne fundálnom valamit ez ellen, hogy mindig észrevegyen a buszsofőr bácsi és ne hagyjon itt!" Rögtön másnap, magával is vitte szánkóját, ráakasztott egy másik piros bojtos sapkát, és azt, feltette a hóbucka tetejére. Így gondolkodott: "Ha a buszsofőr bácsi látja, hogy van itt egy szánkó, az is biztosan eszébe jut, hogy itt van akkor a gazdája is! Így, meg fog állni, és én nyugodtan, beszállhatok!" Ezentúl így is tett! És jó ötlet volt ez, mert a buszsofőr bácsi mindig megállt, akárhányszor látta a bucka tetején a szánkót. Igen ám, de a havas időszakkal beköszöntött zord tél uraság is: faggyal, csúszós jéggel, akkora lelógó jégcsapokkal, mint maga Zongorillás Zizi! És mindig olyan félelmetes volt lesétálni a buszmegállóba, hogy Zongorillás Zizinek újabb ötlete támadt: "Mi úgyis a dombtetőn lakunk. Az úgyis olyan csúszós! Fogom a szánkómat, és lecsúszok rajta, egyenesen a buszmegállóig!" Attól kezdve minden nap így tett, a mai nappal is: kibukfencezett az ablakán, megkapaszkodott az ereszben, lehemperedett a háztetőről, egyenesen a szánkójára csüccsent, amit ez a tompa puffanás elindított, s leszánkázott egészen a buszmegállóig! Itt felemelte a szánkót a hóbuckára, s ezzel jelzett a buszsofőr bácsinak. Igen ám, de ma valami szerencsétlen nap volt, hiszen pont, mikor megérkezett szánkójával Zongorillás Zizi, látja ám, hogy a busz ajtajai már csukódnak be! De Zongorillás Zizi nem esett pánikba, inkább arra gondolt, hogy mennyire jó, hogy reggel csak két rénszarvasdobbantásnyi időt kell várnia a következő buszig, sokkal-sokkal kevesebbet, mint délután az iskolától! Mire végiggondolta, és átszámolta, hogy egy rénszarvasdobbantásnyi idő hány manószempillantás, már meg is érkezett a következő busz, amivel vígan eldöcögött az iskoláig.
Az iskola, nagyon messze volt. Egy trollmordulásnyira volt Zongorillás Zizi picinyke padlásszobájától. De ő még ezt az időt is hasznosan töltötte: ismételte magában a leckét, nézegette a legújabb reklámokat a busz oldalán, vagy bekötötte a cipőfűzőjét, ha nem jutott már rá ideje a nagy reggeli sietségben, kapkodásban. Ma a táskáját nézte át: "Jéé! Ingiribingiri Ingi ma három szendvicset is csomagolt, pedig csak kettőt szokott! Egy sajtosat és egy szalámisat! És ma kaptam egy paradicsomosat is! Vajon miért?"
Ezen morfondírozott Zongorillás Zizi, ám hamar válaszolt rá korgó hasa. Ez különösen érdekes volt, hiszen most evett reggelit! "Nem baj" - gondolta magában Zongorillás Zizi - "ma három szendvicset kaptam, nemcsak kettőt, így egyiket nyugodtan megehetem ebédszünet előtt!" Hát, képzeljétek, én sem tudom, miért, de nemhogy az ebédszünetig, az első óra végéig alig bírt várni Zongorillás Zizi, és nemcsak egy, hanem két szendvicset is megevett! "Nem baj" - gondolta magában Zongorillás Zizi - "ma három szendvicset kaptam, nemcsak kettőt, így nyugodtan megehetek kettőt már az első szünetben. Ebédszünetben meg én is sorba állok a Pék nénihez, szalámis szendvicsért, mint a többi lapp gyerek." Így is történt. Végre elérkezett a várva várt ebédszünet. Zongorillás Zizi nem szokott mindennap itt enni, talán másodszor, ha megy Pék nénihez, nem azért, mert nem szereti a Pék néni szalámis szendvicsét, hanem, mert éppen olyan szendvicset pakol neki Ingiribingiri Ingi is reggelente - hát minek egyen belőle kettőt? De ma nagyon éhes volt, és izgatottan szorongatta kezében az egykoronását, amíg a sorban állt - mert hát nagy sor volt, maga is meglepődött, hogy mekkora. Akkora nagy volt a sor, hogy volt ideje átböngészni Zongorillás Zizinek, hogy szalámis szendvicsen kívül még mi mindent árul a Pék néni: joghurtot, gyümölcsöt és teát is lehet kapni! De Zongorillás Zizit csak a szalámis szendvics érdekelte, hát ismeritek már: amit a fejébe vesz, annak úgy kell lenni, méghozzá most rögtön! Ám igencsak elkámpicsorodott Zongorillás Zizi, mikor meglátta, hogy elfogyott a szendvics! Nemhogy neki nem jutott, de az előtte álló öt éhes gyereknek sem, meg a Zongorillás Zizi mögött álló gyerekeknek sem! Mikor sorra került Pék néninél, szomorúan ránézett:
- Még egy icipici maradék szendvicse sincs, Pék néni? A hűtő mélyében sem?
- Nincsen kisangyalkám, nincsen, bárcsak lenne, odaadnám, de tényleg nincsen - felelt szomorúan Pék néni.
Így esett, hogy Zongorillás Zizinek már csak egy szendvicse maradt ebédszünetre, és azt ette meg. Finom volt az is, de nem elég, és alig várta már Zongorillás Zizi, hogy hazainduljon busszal, mert gondolta, benéz a Lappboltba. Ez a Lappbolt ez valami igazán különleges! Itt nem lapokat lehet vásárolni, még csak nem is lappokat, hanem csokis fánkot, joghurtot, pizzaszeletet, sőt, még szalámis szendvicseket is, mindent, mi szem-szájnak ingere! Hát ide készült Zongorillás Zizi az iskola után, s az ebédszünet óta másra sem bírt gondolni, csak a lappföldi Lappboltra. Ahogy kicsöngettek, Zongorillás Zizi úgy elfutott, mintha felvette volna a nyúlcipőt: hamar meg is érkezett a Lappboltba! Ismét úrrá lett rajta az izgatottság, s ezt gondolta: "Füstölthagymás - kolbászos - medvetalp méretű pizzaszeletet veszem, s eszem!" S izgatottan szorongatta kezében az egykoronását. Igen ám, de ahogy ott álldogált, bámult, egyszercsak azt vette észre, hogy mások is füstölthagymás - kolbászos - medvetalp méretű pizzaszeletre vágynak, s bizony neki már pont nem jutott, neki már pont, hogy az orra előtt fogyott el, az utolsó pizzaszelet is!
Lapp bácsi mosolygott:
- Ne aggódj, Zongorillás Zizi, van itt még finom csokis fánk!
"Csonkis fánk????" - Zongorillás Zizinek még a szeme is elkerekedett! - "Hát szinte érzem a számban a füstölthagymás-kolbászos-medvetalp pizza ízét, na ha ezután csokis fánkot ennék, bizony, még a hasamat is elcsapnám!" Ismeritek Zongorillás Zizit: amit egyszer a fejébe vesz, annak úgy kell lennie, és nem máskor, mint azonnal! Ha ő sósat kíván, ki nem lehet szúrni a szemét holmi csokis fánkokkal! Így tehát csak egy nagyot nyelt és ennyit mondott:
- Nem, köszönöm. Pizzaszeletet kérek.
- No, ne búsulj, az is hamar kész lesz, már gyúrják a következő adagot!
Zongorillás Zizinek nagyon kellett uralkodnia magán, hogy még az iskolabusz is gyorsabb egy pizzaszelet megsütésénél, pedig az is egy trollmordulásnyi időt vesz igénybe, így hát csak fáradtan elmosolyodott, megköszönte a Lapp bácsi kedvességét, és kisomfordált a Lappboltból. Szegény Zongorillás Zizi már nemcsak éhes volt, hanem fáradt is. Hanem, maga sem értette, hogy mitől annyira éhes, mikor átlagos napokon elég neki két szendvics is, na mindegy, ezen már nem lehet változtatni, így alakult. Hamar felszállt a buszra, s hazaért, s egész utazás alatt azon morfondírozott, hogy mi lehet a vacsora otthon, vagy mi lehet a fagyos hóbuckákban elrejtve, hidegen tartva, amiből hamar lehet sütni valami finomságot. Mire ezeket szépen sorban végiggondolta, már meg is érkezett, leszállt a házukhoz legközelebb eső buszmegállóban, felvette a szánkóját és ez jutott eszébe:
- Azért, akármennyit is morgolódok, szeretem Lappföldet. - jegyezte meg hangosan Zongorillás Zizi. - Hideg is van, fagy is van, a hóbuckák magasabbak, mint én, hazafelé felhúznom a domboldalon a szánkót igen nehéz, veszélyes is, folyton visszacsúszom, nem is jutott szendvics ma a Pék néninél, sem a Lapp bácsinál, de mégis. Ez a sarki fény valami káprázatos! A hegyek valami csodálatosak!
Így morfondírozgatott magában félhangosan Zongorillás Zizi, mígnem haza nem ért, ahol is finom illatok szálltak a levegőben. Benyitott, s az első, amit meglátott, hogy Ingiribingiri Ingi és Kormos Kalle a konyhában sürögnek - forognak egy nagy lábos mellett, ami a tűzhelyen fortyogott, és a jelek szerint igen finom húsleves forrott benne.
- Csak, hogy hazaértél, Zongorillás Zizi! - szólt Ingiribingiri Ingi. - Éppen elkészült a finom húsleves, gyere, jól fog esni ebben a nagy hidegben!
Zongorillás Zizi egy csapásra elfeledte minden bánatát, merthogy pont húslevesre gondolt hazafelé menet! Rögtön meg is evett négy tányérral belőle, jól ki is kanalazta a kistányérját, s aztán a sok létől úgy eltelt, hogy fel is tekergőzött a padlásszobájába alukálni, s minden bizonnyal szépeket álmodni!
Így esett, hogy végül mégicsak jóllakott Zongorillás Zizi a mai nap is! Sőt, utólag talán még jobb is, hogy így alakult, s hogy több hely maradt a forró, finom húslevesnek Zongorillás Zizi pocijában!
Jó éjszakát, gyerekek! :-)
ePar szo a sotetsegrol: