Tromsø

Retrospektív karácsony

Kezdem azzal, hogy izgalmas volt a hazautam: mindkét gépem jócskán késett (egy órát), de szerencsésen megérkeztem, igaz, a csomagom másnap jött csak utánam (persze, gondolhatod, a plafonon voltam, az összes karácsonyra szánt ajándék benne, a kóstolók benne, könyvtári és egyéb könyvek benne...), na a lényeg, hogy minden és mindenki épségben megérkezett Magyarországra! :-)

Onnantól kezdve a családnak és a barátoknak éltem (és ez még így is lesz 11-éig), de meg kell, hogy mondjam, már másnap hiányozni kezdett Norvégia. (Ilyet még soha, egyetlen külföldi utam alatt sem éreztem). Először is, itthon baromi világos van. :DD Már hozzászoktam kint, hogy sötét van, és csak "derengés" van dél körül, és őszintén szólva nem is gondoltam volna, hogy ez hiányzik. Konkrétan majdnem feltettem a napszemüvegemet....
(Meg korábban is kelek... de, legalább nem vagyok fáradt! :-) )

Itthon... hát nagyon jó. Csupa szeretet, megható karácsonyi légkör, és oké, hogy fájt a bölcsességfogam (hiába, bölcsnek lenni nehéz :P ), de mindennek ellenére jó volt! :-) Mit jó volt, még most is jó: élvezem a téli szünetet...! :-) És eddig még nem is voltam Pesten, így végig csak a gyerekkori barátaimmal találkoztam. Ketten itt-ott vannak, a harmadikuk meg itthon, de kétszer is össze tudtunk ülni négyesben, és annyira jó volt! :-) Tegnap volt az utolsó közös esténk (legalább nyárig), négyesben, és nagyon megérintett, most erről szeretnék egy picit írni.

Szerintem, az egyetlen testrészünk, ami életünk végéig nő: az a szívünk. Mert egyre nagyobb lesz, azáltal, hogy egyre több embert ismerünk meg és szeretünk meg . így fogadunk be a szívünkbe! :-)
De a gyerekkori barátok, a gyerekkori barátságok azok mások... Olyan kötetlenek. Ott maradnak a szívünkben, nagyon nagyon, és akkor is, ha évek múltán találkozunk, ugyanott folytatjuk. És olyan jó. És néha, mikor már semmiről sem tudunk beszélgetni, akkor a semmiről beszélgetünk pont. És ez így jó. :-) Nem tudom máshogy megfogalmazni, csodás volt ez az egy hét Veletek, Dá, Zoli és Marci! :-)))) Mert ott vannak az egyetemi barátságok, azok is jók, sok esetben szorosabbak, több mindent elmondunk egymásnak, de a gyerekkori barátaink azok, akik igazán ismernek minket és igazán kötődünk is hozzájuk.

Úgyhogy tegnap meg is fogadtam, hogy a gyerekeimnek feltétlenül mondanom kell majd, hogy becsüljék meg jól a gyerekkori barátaikat, mert ezek a barátságok igazán különlegesek! <3 Valahogy így. :-)

"...nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátjainkban leltük fel az egész világot." (Kölcsey)