Tromsø

... melyben a honvágy különböző arculataival ismerkedünk meg, valamint lesz részünk buszon való füligpirulásban, a nap végére pedig leszáll mellénk egy felhő. 

Ma volt az első napom a suliban. 
Na jó, nem. A második. De az első olyan, amikor élő gyereket láttam az épületben. Mivel tegnap voltak a norvég választások, ezért nem volt senki diák az épületben, merthogy a suliban zajlott a szavazás. :)) Nem is csináltam semmit, csak bemutatták nekem az épületet, a nyakamba zúdítottak egy rakat infót, ettünk egy csomót (a saláta finom!), és hát hazajöttem. Igaz, hogy hazafelé vagy háromszor elvesztettem az utat, de megtaláltam.. gazdagabb lettem egy buszbérlettel és egy doboz kivivel, na de a lényeg, hogy mindenhova eltaláltam egyedül. 

Bár a suli egy labirintus - de megbeszéltem Sturlával, hogy elkísér a termekhez reggel. (Ő az a pasi, aki az órarendet rakja össze.)

Hát egy pici eltévedéssel kombinálva, majdnem egyből sikerült megtalálnom a sulit. Jaj, de már megint különböző dolgokról kezdek el beszélni, ahelyett, hogy a lényeget mondanám: az első négy órám az íefkóval volt. (IFK). Ők azok a külföldi diákok, akik csak úgy idepottyantak Tromsőbe, és nem beszélnek norvégul. Hát, vegyes az összetétel... 2 szír srác, 3-4 szomáliai lány, egy francia lány, 2 lengyel lány, van nigériai lány és fiú is, Eritreából is jöttek ketten - szóval igazából sötétbőrűek. Na és persze ne feledjük a Dominikai Köztársaságból érkezett Carlost.
Az első két óra agyagozással telt (művészetek óra), erre ültem be. Nagyon érdekes volt  - már csak azért is, mert utoljára 15 évvel ezelőtt volt a kezemben agyag, Káci bácsi óráján. Az is úgy, hogy leordította a fejem, hogy rosszul fogom , és megcsinálta ő. És ki sem égettük. Meg tekertük azt a kis korongot. De jobban élveztük a tekerést, mint az agyagozást, ezért az agyagfoglalkozásokat berekesztették az áltsuliban. Később meg már csak a művészeti korszakokról tanultunk mindenféle olyan adatot, amit már régesrég elfelejtettem...

De nemcsak ezért volt érdekes ez az óra. Picit olyan implicit volt. Bele lehetett látni a gyerkőcök fejébe, hogy mit gondolnak... egy picit szíven is ütött. Címert kellett készíteni, illetve jelképet, ami őket jelképezi. Az egyik lány kemencét, edényeket, kancsót formázott meg, pont olyan tűzlerakóhelyet, amit a Sivatagi Showban, meg az ilyenekben látsz. Elszorult a szívem, mennyire hiányozhat neki ez... Aztán az is érdekes még, hogy Juliette, a francia lány nem beszél sem angolul, sem norvégul, és Assa fordít neki mindent franciára. Aztán itt van még Laura (PL), akit bántottak az osztálytársai, és az elmúlt 3 évben Írországban élt... szóval vannak sorsok. De tanárként is nagy kihívás, olyan gyerekeket tanítani, akik tök jól beszélnek norvégul, de semennyire sem angolul (Carlos), jól nyomatják az angolt, de semmi mást nem, az anyanyelvükön kívül (Laura, pl.), illetve semmit nem beszélnek (Rahma). Csak a saját anyanyelvüket.  

Visszatérve az agyagozásra: látszott, hogy akik már sokkal régebb óta élnek itt, inkább a jövőjüket formálták meg. Pl. Carlos autót csinált. Hú, és a nagy szeretethiány. Minden gyereknek szív alakú pajzsa volt, vagy ha nem, akkor volt rajta szív minta. Még a fiúknak is, igen. 

Jöttem a buszon hazafelé (miután a helyes buszra szálltam, és miután átszálltam ott, ahol át is lehet szállni, és miután feleslegesen lesétáltam 1 km-t... :D) , hát tömve volt a busz. 3 vihogó kislány és 3 nagy hmcs ült előttem, és mikor felszállt egy idős néni, az egyik hmcs (talán az egyetlen igazi mind közül ;) ), felpattant és átadta a helyét. Jaj de jó volt ezt látni! :)) Még az is látszott, hogy a füle tövéig elpirult, ahogy a néni hálálkodott neki. :)) 

Helyi időjárásjelentésünk következik: az óceánban az a jó, hogy a felhők itt képződnek. Konkrétan nem látok át a szomszéd fjordig. Nem, nem köd van. Ez felhő. Mert megy is. Meg jön is. Jaj de szép. Csináltam róla egy csomó képet, amit majd december környékén fel is töltök. :D (Mert a kábel. Na igen, az otthon maradt.) 

Legyetek jók, írjatok sokat, szomjazom az otthoni hírekre! :)