Tromsø

..., melyben osztálykirándulásra megyek. 

Kedden - szerdán volt az íefkósok osztálykirándulása, tehát ma ért véget. 
Azon nyomban le kell írnom, hogy mik történtek, mert egészen különleges élményben lehetett részem. :-)

Szóval felejtsetek el mindent, ami akkor jut eszetekbe, ha otthon osztálykirándulásra mentek.

Nem, nem megyünk a közeli városba (200 km-re van a legközelebbi város kb.), nem nézünk múzeumokat, meg semmi. Csak és kizárólag a hegyekbe megyünk, és kint alszunk. Na nem a szabad ég alatt, és nem is sátorban, hanem egy kis faházikóban (cottage house), ami vagy kulcsos, vagy nem, de mindenképpen a norvég túraegyesület tagjának kell lenned ahhoz, hogy hozzáférésed legyen hozzá, és így tudod kifizetni is az éjszakát. A mi kirándulásunkat egy az egyben az iskola állta (25 főre volt lefoglalva a hely is és a busz is, de a lányok közül sokan nem jöttek, így én is befértem, pedig csak hétfőn kérdezte meg Marit, van-e kedvem jönni.) 

Ennek az osztálykirándulásnak teljes mértékben az volt a lényege, hogy a természettel együtt éljünk. Kirakott minket a busz a semmi közepén (igen, tudom, hogy az Isten háta mögött élek most, de higgyétek el, itt semmi nem volt, még fa sem, kezdődik a tundratakaró, meg hegyek mindenütt, kopár hegycsúcsokkal...), szóval igen, kitesz minket a busz és egy tábla mutatja, hogy TROLLVASSBU jobbra, 5 km. Tényleg nem volt vész a táv, de végig felfelé mentünk és így egy kissé megerőltető volt, de 2 órába és pár beiktatott pihenővel még így is kibírható volt, sőt, nagyon is élvezhető! A táj gyönyörű, a levegő friss, a gyerekek nevettek, néha kis patakokon kellett átgázolni, máskor kőről kőre ugrálni a folyóban, mindezt persze válladon a hátizsákoddal, amelyben 2 napra való élelem, vész esetére plusz váltóruha, hálózsák, dzseki, stb volt, szóval legalább 5 kilós cókmókkal a hátadon. De még így is jó volt! :)))

Ahogy egyre följebb értünk, és egyre tisztult az erdő, egyre durvább aljnövényzet jött szembe, úgyhogy hamar rákaptunk az áfonya és fekete bogyók szedésére (hogy mi a kökkiber magyarul, ne kérdezzétek. Fekete bogyó marad. Fincsi, csak kesernyés az áfonyához képest). 

Tehát két óra múlva megérkeztünk a kis faházikóhoz, amiben volt 4 szoba, mind a 4 szobában 4-4 emeletes ágy. Középen nagy kályha, oldalt pedig egy gázplatni. Sütő nem volt, és a gázt is úgy kellett be- és kikapcsolni, óvatosan. Víz sem volt bevezetve a kis lakba, csak egy óriási vödör volt bent, amit a mellettünk csordogáló (vagyis inkább ömlő) folyóból lehetett telemeríteni, és ebből lehetett inni, melegíteni, mosogatni, beosztani. Világítás sem volt, hoztunk viszont gyertyákat és Marit mécseseket is, de mikor teljesen ránk sötétedett, kimentünk és az északi fényt csodáltuk, majd mindenki aludni tért. 

Másnap ugyanez a program, csak kitakarítottuk magunk után a kis lakot, hogy a ház következő vendégei mindent tisztaságban találjanak. Vízen és hőn kívül amúgy teljesen összkomfortos volt, bögrék, tányérok, evőeszközök is voltak itt, és bár hoztam magammal evőeszközöket, végül nem kerültek sorra. 

Az északi fény szokásához híven gyönyörű volt, de ezt majd máskor. 

Azt már nyilván kitalálhattok, hogy nem volt elég ennyi ágy annyi embernek, mint ahányan voltunk, mi Marittal a hallban aludtunk (ahol étkeztünk is), matracon. De amúgy még 15 pluszmatracot számoltam össze, és az étkezőben is jó puha és nagy padok voltak, (mármint a padon volt a párna), még ott is lehetett volna aludni. 

A kirándulás nemcsak arra volt jó, hogy teljesen kikapcsolt a városi nyüzsgésből - nevessetek csak :-)) - , hanem azért is, mert jobban megismertem Maritet és Viggót. A gyerekeket is jobban megismertem, próbáltam beszélgetni velük. Carlos pl. annyira beszédes, nem lehetett nem beszélgetni vele, és próbáltam előbányászni a maradék norvég tudásomat is a kobakomból - azért csak ment valahogy a dolog, és meg is értettük egymást, de Carlos gondolatbeli piros pontjai mellé írom, hogy rendkívül türelmes is volt és addig magyarázta, nem adta fel, amíg meg nem értettem, mit akar kérdezni. :-) Ja, és különben jaj de lelkiismeretes volt, mindig végig mindenkit megkínált a saját ennivalójából is, ha valaki éhes, nyugodtan ehet az övéből. Ezt soha nem mulasztotta volna el közölni. Igyekeztem mindenkivel sok időt tölteni, és úgy érzem, jól összebarátkoztam a kollégákkal és a gyerekekkel is - sok minden történés volt és a kirándulás szuper volt! Bárcsak több időnk lenne, amit a hegyekben tölthetnénk el..! De jó is lenne! 

Amúgy egy csomó ilyen kis lak van itt, Norvégiában. Jó lenne egyszer csak úgy, szabadon kirándulgatni... menni egyikből a másikba. Olyan nehéz volt elmenni innen, Trollvassbuből, pedig csak 8 km-re volt a következő állomás. És , valóban, teljesen más élmény egy ilyen jellegű osztálykirándulás, ahol mindent együtt kell csinálni, egymásra számíthatunk (legyen az vízhordás, takarítás, ételkészítés), mint amikor minden ki van fizetve előre és csak arra kell figyelni, hogy el ne késsünk az ebédről... 

Megyek, kiválogatom az áfonyáimat és a fekete bogyókat. 

(Emlékeztek, mikor arról írtam, hogy a hegyen kirándultam Vannöyán? Nos, az a számtalan kis fekete bogyó az ilyen fekete bogyó volt, ami ehető. Remélem, még mielőtt lepotyognak és megromlanak, újra kijutok Vannöyára és egy egész zsákkal szedhetek! Jó lenne belőle szószt csinálni, vagy egy kis adag lekvárt.)